Kabul – Az afgán fiú és a szaxofonja

 

 

 

A nap teljesen kék égbolttal virradt Közép-Ázsiában, Afganisztánban, azon a területen, ahol a selyem, az emberi kivándorlás, a háborúk és a nagy birodalmak nyomát jelölték a történelem lapjain. A hódítás kulcsfontosságú pont a megszállók számára az egész civilizációban, hadjáratokkal és katonai propagandával szembesülve, ahol valószínűleg mindenki azt akarja, hogy a hozzáférési útvonalak az Ázsia geostratégiai referenciapontjával rendelkező határokra koncentrálódjanak.

 

A hőség nagyon erős fények frontját nyitotta meg a Nad Ali körzetben található Marjában, nagyon közel egy törzsi területhez, ahol több, nomád pastu származású falusi család végez mezőgazdasági tevékenységet búza-, rizs- és kukoricatermesztéssel. Azon a nyugodt reggelen Rabi összehívja a falu lakóit, hogy hozzanak friss vizet a hét kilométeres távolságból lévő Kareze Saydiból. Azonban az égető éghajlat és a szárazság, amely repedéseket nyitott a talajban, elpárologtatta a hely törzseinek és állatainak egyetlen tavait és forrásait.

 

Reggel hat óra felé járt az idő, az empire kékes palástja elhaladt a falu nyugalmában, több öszvér, kanca, szamár és ló között, amelyek leereszkedtek a völgyekben, és a gyerekekkel a hátukon vitték a konténereket. A nők szürke és kékes ruhákkal burkát viseltek, amelynek ruházata az egész testet, arcot és szemet eltakarta, a Korán vonalát követve, hogy ne vonják magukra a férfiak figyelmét és a test vágyait domborulatukkal, más nők viseltek. szociális típusú öltözékkel kombinált ruha bő nadrágban, magas nyakú tunikával és hosszú ujjú aranyszínű, különböző színekkel kevert selyemszövetben, amelynek öltözéke az ősi afgán kultúra reprezentatív vonása. Bár a zöld, fekete és kék fejdíszes férfiak kalapként használták, a hagyományos pakul és egyenes szoknya típusú ruhák mindkét oldalon nyílnak. Egyes falusiak fogyasztásra kész ételeket, például sher berinj-t rizspudinggal, bojan salátát, főtt túrót és Mantua húspudingot vittek útjukra.

 

Előtte az öszvérek fontos szerepet játszottak a rakományszállításban, ekkor egy fiú a látóhatár alján lévő repülőgépre néz. És kiabál:

 

-Apa, repülő!

 

- Hol a fiam!

 

-Fenn a hegyekben, nagyon alacsonyan.

 

-Igen, látom. Beludzsisztán felé tart.

 

-Atyám, megtámad minket?

 

-Nem. Ez nem történhet meg, nem tettünk semmit az amerikaiak ellen. Szóval elég messzire megy.

 

Ilyen messze a repülőgép simán siklott a fehér és a szürke hegyek között egy felderítő küldetés során. Ez az Egyesült Államok légierejének kémrepülőgépe volt, amelyet a "Porszívó az égen" néven ismertek afgán földön, nagy kifinomultsággal, az EP-3E Aries II integrált elektronikus felderítő rendszerrel. Túlhasználata az, hogy a földről minden elektronikus kommunikációt, így e-maileket, telefonhívásokat, faxokat, műholdas adásokat elszívja, a mozgásos területek titokban hallgatása és a célpontok fényképezése, feldolgozása és továbbítása a térségben működő katonai parancsnokoknak. . Érzékelői, vevői és rádiófrekvenciás antennái intelligensen, fegyverek nélkül térképezik fel a területeket, 24 fős legénység üzemelteti őket, akik nagy elemző laboratóriummal, pilótákkal, navigátorral, három műszaki elemzővel, repülőmérnökkel, berendezésekkel, technikusokkal és szerelőkkel rendelkeznek.

 

A vízkereső út hozzávetőlegesen hatalmas sorral zárult azon az egyetlen poros, kavicsos és köves úton, több mint száz emberrel, gyerekek, nők, fiatalok, férfiak és idősek között. Ettől a pillanattól kezdve minden afgán elmerült a félelem által szabadított frusztrációban, annak ellenére, hogy már nem volt zaj az égen, és egyetlen repülőgép sem karcolódott többé. A gyerekek még mindig félve átkutatták az egész eget az utazás során.

 

Az öszvérek pedig döntő szerepet játszottak az élelmet, fegyvereket és a hadseregek számára szükséges egyéb készleteket szállító hadviselésben. Szamárból és kancából születtek, nagyobb ellenállásuk miatt váltak előszeretettel teherhordásra. A parancsnoki helyiségből Vick hadnagy rádióüzenetet küld a kabuli NATO műveleti központnak a nemzetközi fonetikus ábécé segítségével a következő mondattal.

 

-Lima–Oscar–Bravo-Oscar–Sierra---Fostrot-Uniform-Golf-India-November-Delta-Oscar---Papa-Alfa-Romeo-Alfa----Kilo-Alfa-Rómeó-Echo-Zoulou-Echo ---Sierra-Alfa-Yankee-Delta-India---Charlie-Oscar-Mike---Charlie-Alfa-Rómeó-Golf-Alfa

 

És ami így szól: "Farkasok rakományokkal Kareze Saydiba menekülnek"

 

A kabuli katonai parancsnokság azonnal megkapta a fényképeket, és elküldte a titkos bázisra. A szomszédos ország sivatagában lévő rejtekhelyen négy katona biliárdozott, amikor parancsot kaptak, hogy végezzenek megfigyelést egy veszélyes célpont megtámadásával Marja és Kareze Saydi településen.

 

A fiatal katonák mosolyogva és higgadtan léptek be a műveleti kabinba, és megnyomták a számítógépek gombjait, elindítva egy, a kifutón a hadműveletre készen álló drón motorját. A gyorsan felszálló repülőgép hangtalanul átszelte az eget. Hétszáznegyven kilométer per órás sebesség elérése húszezer méter feletti magasságban.

Az öldöklő fegyver hangtalanul végigszáguldott az égen, a radarrendszerek számára láthatatlan, személyzet nélkül, csak egy katona irányította távirányítóval nagy távolságokon. Ott ülve és a repülőgép röppályáját figyelve a számítógép képernyőjén valós időben fogadta a képeket, és továbbította őket a Pentagonba. Az amerikai kollégáival kávézva és nevetve úgy vezette a gépet, mintha egy videojáték lenne. A drón késedelem nélkül elküldi az első képeket a feltételezett célpontról, amikor az egyik azt mondta:

 

- Hoppá! Ma sok sonka kerül az afgán asztalokra. Nézd, milyen szép dolog!

 

A parancsnokság vezetője mosolyogva fejezte be:

 

-Ez az egyik bot lesz! Ezzel a meglepetés látogatással még cipőket is találnak Pakisztánban.

 

Robert, aki a képeket kísérte, azt mondta:

 

- Kapcsolja be az infravörös érzékelőket, kérem!

 

-Be, és készen áll a célba hétezer menyasszonnyal.

 

Robert meglepődve mondta:

 

-Sok gyerek, nő és idős ember van. Ne nyomja meg most. Kövessük mindezt.

 

Vick már dühösen azt mondta:

 

-Végül is én vagyok a felelős ezért a műveletért. Nem engedem meg, hogy harmadik felek megmondják, mit tegyek. A cél tökéletes és nincs visszaút. Hát nem látod, hogy fegyvereket és mákot töltenek az öszvérekre, akik nőkkel és gyerekekkel álcázzák magukat?

 

-Ne csináld ezt Vick! Vannak emberek, akiknek semmi közük a tálibokhoz.

 

-Számomra teljesen mindegy, hogy egerek vagy macskák vannak. Parancsot kaptam a vitorlázásra és a tüzelésre. Tessék... Mindenkit sarokba szorítok, és küldök két bonbont, gyönyörű porfelhőt hagyva több mint tíz órán keresztül abban a pokolban. Ez az én Amerikám az Egyesült Államokban, amit senki sem tud, ez a világ legnagyobb potenciálja több mint egy évszázada. Szeretem az Amerikai Egyesült Államokat, és örülök a sikeres támadásnak. Éljen Obama! A háború és a béke királya.

 

A célponttól kétezer méter távolságra elérő drón elindítja az első rakétát, a második után ez egy futballpálya méretű krátert nyit meg. A miniatűrökké összetört és több száz méterre dobott testek felismerhetetlenné váltak. Az újságok és a televízió azt a hírt terjesztette, hogy a felkelők drónjaival és fegyvereivel szállított konvojt dróntámadással irányították Marja és Karezy Saydi vidéki térségében, amelyben mindannyian meghaltak.

 

Egy szőlőültetvény mögött, egy rokkant orosz harckocsi mellett egy sérült lábú, elájult fiú állt. Néhány nap elteltével, a szőlővel és padlizsánnal táplálkozó járni képtelenség, a szőlőlevéllel és földdel borított seb elviselhetetlenné vált a rothadó hús bűze. A fiú a régi hadigépezet belsejében keresett menedéket, és talált egy zárt fadobozt. A kölyök nagy kíváncsisággal kinyitja, és talál egy hangszert.

Telnek-múlnak az órák, és a láz a kínok tévedhetetlen kísérője lesz, mígnem egy gazda reggel nem hall a harckocsi felől érkező zajt, a helyszínre megy, és meglepi a dobozon fekvő fiú. A férfi a gyermeket és a dobozt a város legközelebbi kórházába viszi segítséget keresni.

 

Nem sokkal ezelőtt Afganisztán déli részén mészárlásokat és megcsonkításokat követett el az Észak-atlanti Szervezet - NATO, Helmand és Marja térségében több mint tizenötezer katonával a Mushtarak elismert hadműveletében, ahol a tengerészgyalogosok biztosították a győzelmet. a tálib iszlám milícia fegyveresei felett. Ismeretes, hogy az amerikai hadsereg mesterlövészek a házak tetején helyezkedtek el, és a tengerészgyalogosok és az afgán rendőrség egységei feleltek a biztonságért egy valóságos mészárlásban.

 

A kórházban az Adib néven ismert fiú könnyek között meséli el a fájdalmas emlékeket a többi betegnek, akik csak néznek. A kisfiú lesütött szemmel, járásképtelenül szenvedett szülei, barátai és marjai szomszédai nélkül, nézte amputált jobb lábát. A nagyon szegényes kórház orvosa elsőbbséget adott a kisfiúnak, aki nem mosolygott, csak sírt a doboz mellett, ami nagyon lekötötte a figyelmét, mondván:

 

-Adib, mi van ebben a dobozban?

 

-Egy készülék, doktor.

 

-Hadd lássam.

 

-Igen.

 

Az orvos kinyitotta a dobozt, és azt mondta:

 

- Ez egy szaxofon. Játszol?

 

-Nem. Egy harckocsi lövedékében találtam. Gyönyörű és magammal viszem.

 

-Beszélni fogok egy barátommal, hogy tanítsam meg játszani. Akarsz?

 

- Igen, és nagyon orvos. Allah, az irgalmas nevében, szívem mélyéből köszönöm.

 

- Még nem fejeztem be. De megpróbálok egy mechanikus lábat szerezni a kormánytól, hogy járhasson és boldogabb legyen.

 

Adib hónapok után már jól kifejlesztette a mechanikus lábát, úgy tudott járni, mint bárki más, amellett, hogy nagyon jól játszott szaxofonon, a kórházban lakott, barátságot kötött mindenkivel, aki dolgozott. Egy délután a NATO által a kórház közelében ledobott három bombarobbanás hatására a fiú a szaxofonnal az autópályára menekült. Az út szélén kinyúlt a dobozzal a kezében, és felmászott a zöldséges teherautó ágyára. A sors kötelékeinek tudatában a szemek álmokat határoltak el a porban, amely az érzelmek visszhangjában maradt hátra, és csak Allah tudta megerősíteni az útját. A kerekek egyensúlyozása közben szegény szíve megremegett a nevetés nélkül, ami reggelente az egykor szem elől tévedt Marja városából sodort.

 

Afganisztán legnépesebb városába belépve Adib a Kabul-folyóra néz, melynek enyhe vize lefolyik a magas Szanglakh-hegység lejtőin. Ahogy átkelünk a Kabul folyó hídján, láthatjuk az óvárost, amely nem alszik a hegyek és a háborúk medrében. Adib megdöbbenve, enyhén az épületek és a nyilvános helyek közé meríti a szemét, ahol a régi teherautó elhagyja a butikokat, gyógyszertárakat, gyorséttermeket, üzleteket és az utcán az embereket, ez Kabul.

 

Reggel kilenc óra volt, közel a piachoz, a teherautó megáll, Adib pedig leszáll a dobozzal a kezében, és a vele egyidős gyerekeket nézi, amint dolgoznak, egyesek autót mosnak, mások gyümölcsöt cipelnek, és sokan az egyik oldalról a másik a kirobbanó konfliktusban elveszett illúzióban. A háború nem ijeszti meg a kis Adibot, aki szemei ​​csillogó tragédiájával foglalkozik, aki kinyitja a dobozt és kiveszi a szaxofont egy forgalmas sarokban.

 

Egy kisfiú kérdi:

 

-Te zenész vagy? Mi a neved?

 

-Én vagyok. A nevem Adib.

 

-Hol laksz?

 

-Nincs otthonom, most érkeztem. Mit csinálsz?

 

-Ajtókopogtatással kérek pénzt. Néha napi húsz afgánt is kereshet. És hány éves vagy?

 

-Tizenkét év. Mi a neved?

 

-A nevem Abud. Kilenc éves vagyok. Már nincs apám, csak anyám. A házamat lebombázták az amerikaiak Kandarahban, és ott mindenki meghalt. Csak anyámmal menekültünk meg.

 

-Mindent elvesztettem, nincs semmim Allahon kívül.

 

-Adib vigyázz a kék szeművel.

 

-Mi az ok?

 

-Veszélyes. Gyerekeket szed fel az utcáról, és elviszi őket egy civil szervezet menhelyére. Ha ott van, nagyon jól bánik a gyerekekkel, majd elad minket Amerikába.

 

Egy másik menhelyen fogadnak örökbe, majd elviszik a szerveinket, hogy eladják a haldokló gazdagoknak.

 

-Igaz? És mit csinál a rendőrség?

 

- Semmi, Adib. Egyszerűen együttműködik a rendőrséggel, hogy elfogjon minket, mondván, hogy egy iskolában fog étkezni és oktatni. Sok barátom van, akik elmentek és soha nem jöttek vissza.

 

- Köszönöm a hírt.

 

-Segítséget kérsz? A lábad nem bírja így a súlyodat.

 

-Köszönöm Abud. Most játszani fogok, és szeretném látni, hogy segít-e valaki.

 

Az afgán fiú megtámasztotta a lábát, két kezében tartotta a szaxofont, és a fúvókára erősített fa nád rezgésével kiadta az első hangot, amikor egy afgán dalt játszott. Rögtön többen tolongtak a fiú körül, aki csaknem akkora hangszerrel remegett. Abud egy bádoggal a kezében összegyűjtötte a pénzt, amit afgán bankjegyekkel töltött, mosolyogva intett barátjának.

 

Közeledett az éjszaka, és Abud megkérdezte?

 

- Hol fogsz aludni?

 

-Nem tudom.

 

-Nem akarsz hazamenni? Anya szeretni fog.

 

-Akkor gyerünk.

 

Ahogy áthaladtak egy kereskedelmi utcán, Adib dallamos hangot hallott egy boltból, és barátjával odament, hogy megnézze. Beyoncé énekesnő hangjegyeinek ütemeit hallgatva és emlékezve azt mondta:

 

-Abud, gyönyörű ez a dallam. Megkérdezem a bolti eladót, aki énekli azt a gyönyörű dalt.

 

Amikor az eladó megmondja neki az énekes nevét, Abud meghívja barátját, mondván:

 

-Gyerünk, késő van, nem tudunk éjszakázni Kabul központjában, veszélyes.

 

Amikor megérkezett Abud szegényes negyedébe, csodálatos fogadtatásban volt része a fiú lakhelyén, nem hiányoztak a simogatások, amelyek megnedvesítették a marjai kisfiú szemét, aki zokogva mondta:

 

- Úgy nézel ki, mint az anyám. Zöld szeme van, mint a tied, keze pedig olyan puha, mint a hó.

 

-Köszönöm fiam. Most már van házatok és családotok, abból a pénzből, amit táskák eladásával keresek, azt akarom, hogy tanuljatok, és olyanok legyetek, mint az igazi testvérek.

 

Adib fellelkesülve a fogadtatástól megkérdezte:

 

-Hagyod, hogy Abud dolgozzon velem a központban, amíg én játszom, ő beszedi az összes pénzt.

 

-Egyértelmű. Most pedig menj zuhanyozni, és vacsorázz velünk.

 

Másnap a két barát találkozik Kabul kereskedelmi központjában, ahol az utcák zsúfoltak járókelőktől. Amikor kivette a hangszert a fadobozból, a körülötte lévő tömeg figyelte a fiú méretét a szaxofonnal a kezében. Valaki a tömegből megkérte, hogy játssza el Beyoncét. A fiú megpróbálta megtalálni a női hangot, de eredménytelenül. Határozottan a nagy fémhangszer szájrészéhez tartva a száját, először hallotta meg azt az édes dallamot, amely megmozgatta a fejét, tapsot és sikoltozást kiváltva a szaxofon ritmusára táncoló fiatal nőktől. És az afgán hangjegyek a lába elé estek, ahogy ismételgette a zenét. A fiú boldogan, mechanikus lábával az iránytűt lengetve izzadt, hangszálai emelkedtek és süllyedtek az erős lehelettől.

 

Hozzáadott hangok:

 

-Játssz többet, imádom!

 

- Menj fiú!

 

-Milyen gyönyörű! Egy Beyoncét játszó gyerek!